Kreatív, aktív és cselekvő, ember, aktívan tesz azért,  hogy másokat lelkesítsen és motiváljon. Alkotó ember, és alkotni vágyik.  Célja hogy munkájával újat hozzon létre, olyat, ami különleges, hogy egy olyan kis világot teremtsen, amiben a kreativitás nagyon magasfokú, és igazán sokat ad. Eredetileg csak két saját gyereket tervezett, de végül az élete úgy alakult, hogy úgy érzi egy iskolányit kapott. Nagyon szeret minden kicsit és nagyot akik a Diákszempontba járnak, akiket megismert. Őszintén hiszi, hogy egy olyan kreatív útravalót adhat majd nekik, ami a jövőjüket is megalapozza majd. Páris Borit kérdezzük.

Mikor csatlakoztál a Diákszempont iskolához?

Eleinte rajzszakköröket tartottam a suliban,  egy évre rá lettem a mindennapi élet része olyannyira, hogy mikor két éve a Lovag utcai új épületbe költöztünk, akkor az iskola belsőépítészeti és kivitelezési munkálataiban is részt vettem. Rövidesen Panni felkért az iskola művészeti vezetői posztjára is, tehát most minden hozzám tartozik ami stílus, design és fizikai megjelenés.

Milyen a diákszempont szerinted?

A személyre szabottság a legfontosabb, hogy nem akar egyen gyerekeket gyártani. Ez a kis elsőstől a gimnazistáig mindenkire igaz, hogy nem akarjuk őket egy kaptafás rendszerbe beépíteni. Azt gondolom, hogy a tanári gárda is nagyon jó ehhez, hiszen rendkívül szinesek és érdekesek vagyunk. Szeretjük egymást, a gyerekek és a tanárok is, ez a pozitív légkör jellemzi Diákszempontot. Amikor az ember ide bejön, érzi, hogy nincs félelem, nincs szorongás. Senki sem fél attól, hogy itt most jön egy tanár, vagy akár az igazgató. Ettől általános a szeretetteljes, aktív és izgalmas különleges mindennapok hangulata.

Milyen a „jó gyerek”?

A jó gyerek nálunk boldog, vidám, lelkes, aktív, önálló és szociális. A szociálisnál viszont nagyon fontos beszélni arról, hogy ez nem feltétlenül született tulajdonság vagy állapot. Azt látom, hogy a Diákszempontban a szorongó gyerekek valóban kinyílnak. Olyat is tudok aki tényleg rendkívül szorongó gyerek volt és mégis megváltozott itt közöttünk. Sok olyan jó példánk van, aki nem akart a gyerekek közé menni, fejlesztésekre is jártak, és eljutott odáig, hogy elkezdett alkotni, lelkesedik és barátai vannak.

Hogy lehetséges ez? Erre egy gyerekközösség önmagában kevés. Akkor már az óvodában kialakulna. Persze az is nagyon fontos és alakít, de itt a Diákszempontban minden eszközünkkel olyan gyerekközösségeket igyekszünk kialakítani, akik egymást erősítik. Nem egyforma gyerekeket keresünk, hanem egymást támogató közösséget építünk. Nagyon fontos a felnőtt szerepe, aki tudja tartani a határokat, de mégis ezen belül megengedő, terelgetni tud, lehetőséget biztosít, odafigyel. Nálunk például a beszélgető körök nagyon fontosak, hogy bármelyik gyerek el tudja mondani, ha valami bántja vagy szorongást kelt benne. És a gyerekek így támogatva érzik magukat és bátran elmondják ha valami problémájuk van.

Milyen szuper képességeid vannak?

Alkotó embernek tartom magam. Képzőművészeti diplomám van és a művészeti menedzser szakot is elvégeztem az Iparművészeti Egyetemen. Foglalkozom természetgyógyászattal és cukrász képesítésem is van, a középiskolában pedig játékkészítő grafikus és animátor lettem. A szuper képességem talán mégis az, hogy bárkiből, -legyen gyerek vagy felnőtt, - ki tudom hozni azt, hogy lelkesedjen az alkotás folyamatáért, és hogy elismerje, hogy igenis képes rá, bátorságot tudjon meríteni, segítek, hogy önbizalomtelin és saját képességeinek tudatában egyfajta kreatív motivációt találjon meg magában.

Gyermekeid vannak. Ide járnak ők is a Diákszempontba. Mesélsz erről kicsit?

Két lányom van, egy elsős és egy másodikos. Teljesen egyértelmű volt, hogy ide hozom őket is, hiszen teljes mértékben azonosulni tudok a Diákszempont szellemiségével, aminek a légköre, ami valóban gyerekközpontú és személyiség központú. Imádom, hogy nem várja el a gyerekeimtől, hogy egyformák legyenek, vagy egyforma tudásanyaggal rendelkezzenek mind egyazon időintervallumban, hogy rugalmasan kezeli a különbözőségét és a kreativitásra nagyon nagy hangsúlyt fektet. Én is például mozgékony, alkotni vágyó, de visszahúzódó gyerek voltam és a nagyobbik lányom is inkább introvertált személyiség tipus. Egyébként hiszem, hogy pont a Diákszempont hatása, hogy az én zárkózottabb lányomat is nagyszerűen motiválja, hiszen csodálatosan kinyílt, és egyre több feladatra mára már önként is jelentkezik, még ha szerepelni is kell, kiállva a többiek elé, akár egy versmondó versenyen. Társasági életet él és megmutatja magát. Szerintem teljesen egyértelműen látható, hogy mennyire óriási szerepe van a támogató légkörnek.

Mik azok a motivációs eszközök amivel ezt el tudták érni szerinted?

A személyre szabott figyelem, hogy megengedheti magának a gyerek, hogy sajátmaga legyen. A diákszempontban a gyerekeknek nem olyannak kell lennie, amit mi elvárunk tőle, nincs ilyen elvárás a gyerekek felé. Nagy a nyitottság, az érdeklődés és a kiváncsiság, hogy megmutathassa azt, hogy ki is ő valójában. Ez új világokat nyithat neki, akár olyanokat is, amit mondjuk a szülő még nem is ismert, nem is készült fel rá, velem is volt ilyen, nem feltétlenül tanárként, de diákszempontos szülőként mindenképpen.

Milyen a jó tanár?

Én abban hiszek, hogy a gyerekeknek nem megtanítani kell valamit, hanem lehetőségeket adni. Amikor a lányom egy éves volt, karácsonyi ajándékokat rajzoltunk, csomagolópapírokat készítettünk, és én utánoztam őt. Nem én mutattam, hogy hogy kell cicát rajzolni, hanem azt néztem, hogy ő mit csinál és próbáltam az ő szemével látni és rajzolni, firkálni és stemplizni. Meg kell mutatni, hogy vannak különböző lehetőségek, és eszközök, de ha például van egy gyümölcstál, azzal sokmindent lehet tenni, le lehet rajzolni, festeni, fotózni, de akár meg is lehet enni. A gyerek magától kell megtanulja eldönteni, hogy milyen lehetőségek vannak körülötte, és mit kezd vele. Amiből tudja, hogy élhet vele, arra vonatkozólag szerintem meg kell hagyni a válsztás szabadságát számukra. Nem megmondani kell, hogy hogy kell almát rajzolni, hanem azt érdekes megnézni, hogy a gyerek önmagától milyen úton fog végigmenni, hogy mit fog választani. Ez az amit otthon is képviselek a saját gyerekeim felé. Nagyon sok időt töltök a lányimmal, de igyekszem meghagyni nekik, hogy ne énvelem akarjanak játszani, hanem maguktól menjenek a saját gondolataik iránt.

Mi van akkor, ha valaki valami nagyon mást akar csinálni?

Az óra kereteit mindenkinek tartani kell, nem az anarchia a cél, hanem az alkotás szabadsága. Nem tarthat valaki testnevelés órát magának mondjuk rajzóra helyett, de az adott témakörön belül a saját döntésük hogy miként és a hogyan látnak és alkotnak. Van egy feladatkeret amin belül bármit lehet a Minecrafttól a madárházig. Igyekszem még csak nem is irányokat, sokkal inkább kilátásokat közvetíteni feléjük, amikből ők a saját útjaikon jutnak el a végpontban. Ez egyfajta lehetőségek tárháza, ha elakad akkor kérdezek, hogy mi lenne ha, de a döntés joga az övéké. El is vetheti a javaslataimat. Hiszek benne, hogy minden gyereket saját magához képes kell tudni értékelni, és nem a rajztudás a fontos, hanem az, hogy a gondolatok szabadon tudjanak áramlani és a kreativitás működjön. Próbálom elérni hogy tervezzünk, először csak firkálunk, de közben észreveszünk lehetőségeket, úgymond feltöltötjük a kreatív puttonyunkat, és most ugyan sokat nem választottunk csak félretettünk, de más feladatrendszerben lehet, hogy ad majd egy másik munkához kreativ ötletet.

Ha egy dolgot változtathatnál meg a világon akkor mi lenne az?

Az empátia. Nagyon megnövelném, hogy az emberek empatikusabbak legyenek. Ez segítene egymás elfogadásában, a háborúk és az éhezés elkerülésében. Az emberek segítenék és támogatnák egymást. Azt gondolom ez egy nagy lehetőség lenne.

További információ:
www.diakszempont.hu