Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium

Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium

Osztálykirándulás kicsit másképp - Ricsi bácsi

2020. június 12. - Diákszempont

ke_pernyo_foto_2020-06-12_14_46_54.pngA tanév utolsó napjai gyakran az osztálykirándulással telnek. Ricsi bácsi kedvenc kis osztályának most ebből három nap is jutott, három különleges, kedves és jó hangulatú programmal. Minden kis résztvevő nagyszerűen érezte magát, a részletekről pedig Ricsi bácsi mesél nekünk.

A háromnapos osztálykirándulást mi is teljesítettük. Első napunkon sportnapot tartottunk. Merkely Istvánnak és Kata néninek külön köszönjük a lehetőséget. Igazi sportos napot zártunk, ahol Edina néni is hozzájárult, hogy minden labdát pontosan megszámláljunk. A Gesztenyés Park lehetőséget adott szabad játékra és beszélgetésre is, hiszen régen láttuk már egymást.

Második napon Robirtok csodás állatait látogattuk meg Kosdon. Az élménybirtok olyan örömöket adott , amelyeket egy ideig nem feledünk. Többek között kipróbálhattuk a tehénfejést, az alpaka vezetést, ormányos maki etetését és édesebbnél édesebb nyuszik, lovak, szarvasok , emuk etetését és szeretgetését. A kenguruk bátortalanabbak voltak, de azért ők is kibújtak az erszény alól. A második osztály nagyon jó érzékkel bír a sütéshez, nem volt ez másképp most sem, hiszen a bogrács gulyás mellé járó kakaós csigát ők maguk készíthették el. A kincskeresés izgalmait átéltük GPS segítségével.
Igaziból a játék neve : „Kincs, ami nincs!” lett. 

 

103113511_858139214676450_8465348880047171363_n.jpg

Harmadik napunkon Kismarosra érkeztünk, hogy megcsodáljuk a Duna-Ipoly Nemzeti Park szépségeit. Huba és családja fogadott bennünket házukban. A kooperatív játék itt sem maradhatott ki, hiszen a mi kincskeresésünk sikerrel járt. Kvíz feladatok megoldása, növényhatározás , környezetvédelem segített eljutni játékosan a kincshez. Mindez történt egy festői szépségű panorámával a szemünk előtt. Zsombi anyukája mennyei bolognait készített nekünk, majd az egyéb csemegék elfogyasztása után mese percekkel lazítottuk el magunkat és a hasunkat . A nap végén egy kis séta is jutott mindenkinek. A szélsőséges időjárás kedvezett, a Duna és élővilága pedig továbbra is a kedvencünk marad. 103437573_350826645887970_5779790697076528215_n.jpg

Sajnos nem az egész osztály vett részt a természetben töltött programjainkon, de szeretettel gondoltunk rájuk. Bízni tudunk abban, hogy a következő tanévben nem lesz semmiféle aggodalom, vagy akadálya annak, hogy teljes létszámmal kiránduljunk. A kiránduláson készült képek pedig magukért beszélnek! Igazi összetartó osztály, összetartó szülői közösséggel! Köszönünk mindent!

Boldog nyarat kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://diakszempont.blog.hu/api/trackback/id/tr715806134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása