Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium

Ildi néni - Amikor tanítok egy cseppet én is gyerekké változom

2020. július 03. - Diákszempont

106753113_800551740478680_2766699614602747900_n.jpgIldikó néni leginkább a csipkebogyóhoz hasonlít, mert édes és fanyar, szelid de szúrós. Sokat viccelődik, néha nem is lehet vele komolyan beszélni. Érdekességek: Valószínüleg hátul is van szeme. Vigyázat! Annyira hamisan énekel, hogy ha nótába kezd fogd be a füled és menekülj. Fogalmazta meg egy BTMN (beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő) tanítványa viccesen milyen is Ildikó néni, a Diákszempont iskola egyik új pedagógusa. Putz Ildikóval az egyik leendő kis első osztály tanítónénijével beszélgettünk.  

 

Hogyan mutatnád be magad?

Hú, hát ilyenkor csak a formális dolgok jutnak eszembe. Jó ideje Budapesten lakom, van két gyerekem, egy dossziényi végzettségem és idén 20. éve, hogy a pályán vagyok.

Miért döntöttél úgy, hogy tanító leszel?

Véletlenül. :) De tényleg. A középsuli után volt 1 tévelygősebb évem, szerettem volna továbbtanulni, de inkább  érdekelt akkor még a műszaki pálya. Aztán jó ötletnek tűnt a lakóhelyemtől 200 km-re lévő főiskolára beadni a jelentkezésem. Fiatal voltam és független is akartam lenni, vonzott a kollégiumi élet. Majd mikor lediplomáztam, gondoltam, adok egy esélyt a tanításnak és egy évet a szakmámban helyezkedek el, aztán majd meglátjuk. Ez alatt az egy év alatt pedig kiderült, hogy én ezt nagyon élvezem. 

Hol dolgoztál eddig?

Az első egy katolikus suli volt, ott csak egy évet voltam, mert nehezen bírtam a kereteket. Utána egy vadi új iskolába kerültem Telkibe. A nulláról kellett iskolát csinálni, ami bennünket, tanárokat rendkívül inspirált akkor. Valami újat és nagyot akartunk csinálni, olyan iskolát, ahol jó lenni. Azt hiszem ez elültetett bennem valamit, ami mellett azóta is haladok. Telkiben nagyon támogató közösségre leltem. A tanárok jó része és a szülők ugyanazt akarták,pedig ezer akadály volt, amit ennek érdekében le kellett küzdeni. Aztán 9 év után egyik pillanatról a másikra ez az izgalmas közeg megszűnt, mert megszületett a nagyfiam. Én ha dolgozom, akkor 100%-ig vagyok benne a munkában, és hirtelen egy másik, kisgyerekes életem lett, ami szintén 100% figyelmet kívánt. Tudtam, hogy ha a gyerekeim nagyobbak lesznek, visszatérek tanítani, de még nem tudtam pontosan hogyan, így elkezdtem gyógypedagógiát tanulni, szerettem volna a megszerzett tapasztalataimat megfelelő háttértudással is bővíteni. Végül 5 év múltán mentem vissza ismét Telkibe, egyrészt, mert hívtak, másrészt, mert mégiscsak az én iskolám, ott voltam a születésénél. De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez már egy másik iskola, és a dolgok ugyanúgy fejlődnek akkor is, ha én nem vagyok jelen. Meg persze fejlődtem én is, egyre nehezebb volt betartani és betartatni azokat a szabályokat, amelyeket egy állami iskola megkíván tanároktól, diákoktól. Úgyhogy négy évvel ezelőtt vettem egy nagy levegőt és kiléptem a közoktatásból, alapítottunk egy tanulócsoportot. Az elmúlt 4 év szakmailag megint egy rendkívül izgalmas és tapasztalatokkal teli időszak volt. Pedagógusként teljes bizalmat és szabad kezet kaptunk. Azt hiszem a legnagyobb sikerünk az volt, hogy abból a sok, teljesen különböző gyerekből sikerült egy szerető közösséget kovácsolni úgy, hogy mindenki maradhatott az, ami. Aztán tavaly nyáron egy törvénymódosítás halálra ítélte a tanulócsoportokat. Sokan azonnal bezártak, mi azok közt voltunk, akik még egy évig próbáltunk kiutat, kiskapukat keresni. Végül beláttuk, hogy nincs tovább, így nagy bánatunkra a csoport megszűnt.

Hogy jött a Diákszempont?

Még februárban Panni és Judit ellátogatott hozzánk a tanulócsoportba, mert sok hozzánk járó gyerek adta be a jelentkezését a DSzP-be és a szülők úgy gondolom, sok jót meséltek rólunk. Megnézték az óráinkat, aztán hosszan beszélgettünk tanításról, világlátásról, életről. Pár hónappal később keresett meg bennünket Panni, hogy állást ajánljon. A kolléganőmnek akkorra volt már egy állása, nekem pedig függőben volt egy, de én végül a Diákszempont mellett döntöttem. Szeptembertől 17 elsőssel fogok kezdeni.

És hogyan tovább, mik a terveid?

A vírus miatt különösen alakul most ez a kezdet. Ilyenkor már általában túl vagyunk legalább 2 iskolaelőkészítő foglalkozáson, egy közös bemutatkozáson, egy végtelenül hosszú szülőin, és mindenkinek van már valami elképzelése a jövőről. Most csupán ott tartok, hogy tudom a gyerekek és a szülők nevét, meg azt, hogy melyik terem lesz a miénk, valamint a három értekezlet alatt igyekeztem az összes kollégám nevét megtanulni. Nekem ez még talán annyira nem is lehet nehéz, hiszen több elsős osztályom is volt már, és jók a tapasztalataim családokkal, gyerekekkel. Viszont a szülőknek ez a szituáció sokkal nehezebb. Bizalmat kell szavazniuk egy olyan embernek, akivel még csak nem is találkoztak, nem beszéltek személyesen. A gyermekük most kezdi az iskolát, amit bizonyára nagyon vár már, de mégis egy új és talán teljesen ismeretlen helyre kell majd elengedni őket. Próbálom megkönnyíteni ezt a helyzetet, felvettem a családokkal a kapcsolatot és az augusztusi találkozás előtt is nyitott vagyok bárminemű megkeresésre. Ez, reményeim szerint egy 4 éves közös projekt lesz, ahol a szülő, tanár, gyerek partnerségén és bizalmán rengeteg múlik.

Hogy látod, milyen lesz a Diákszempontban?

Nagyon bizakodó vagyok. Az a pár nap, amit együtt voltam a leendő kollégákkal, abszolút pozitív benyomást tett rám. Őszinte és nyílt embereket láttam, akik el merik mondani, amit gondolnak és meg is hallgatják egymást. Tetszett, hogy tudnak lelkesedni, mernek új dolgokat kipróbálni. Úgy láttam, hogy mindenki véleménye és szava számít, és igazán felemelő volt, mikor a tervezések során a sok apró ötletből kikerekítettünk egy közös verziót. Az igazi próba persze szeptembertől kezdődik, mikor már gyerekek is lesznek.  

Hogyan készülsz a leendő osztályodra?

Jó lett volna még a nyár előtt megismerni őket, de augusztus végén mindenképp szeretnék egy közös kirándulást szervezni gyerekekkel, szülőkkel együtt. Illetve kértem az édesapákat és édesanyákat, hogy pár szóban mutassák be a gyermeküket nekem a nyár során egy levélben. Picit olyan ez, mint a babavárás, tudod, hogy érkezik, talán már a nevét is kitaláltad, de még csak elképzeléseid vannak arról milyen lesz majd együtt. Aztán mikor már ott van, mindegy hogy milyen, sírós, mosolygós, nyugodt vagy hasfájós, a tied és gondoskodnod kell róla, megszereted, mert hozzád tartozik.

Mi tanítók jó esetben 4 évig kisérjük egy gyerek útját. Érkezik egy óvodás és végül egy kiskamaszt adunk ki a kezünkből. Eközben persze megtanulnak írni, olvasni, számolni, fejlődik a gondolkodásuk, megtanulnak együtt, közösségként játszani, dolgozni, tisztelni a másikat és érvényesíteni a saját hangjukat, de a legfontosabb úgyis az, hogy mindezt egy olyan légkörben tegye, ami biztonságot ad a számára, ahol tud fejlődni, ahol hisznek benne és elfogadják. Ha visszatekintek a tanítványaimra, akik közül már többen fiatal felnőttek én még mindig úgy látom őket, amilyenek akkor voltak, mikor hozzám jártak, pici gyereknek.

Végezetül, hogyan jellemeznéd magad, milyen tanár vagy?

Remélem elég jó, de leginkább vidám. Amikor tanítok egy cseppet én is gyerekké változom, rácsodálkozom, hogy a 2+3 az pont ugyanannyi, mint a 3+2, hogy az eszkimót milyen nehéz kimondani, meg hogy a póknak nyolc, de a katicának hat lába van. Apró dolgok ezek, de nagyon lehet szeretni, végülis ezt nevezzük diákszempontnak.

További információ:
diakszempont.hu

Osztálykirándulás kicsit másképp - Ricsi bácsi

ke_pernyo_foto_2020-06-12_14_46_54.pngA tanév utolsó napjai gyakran az osztálykirándulással telnek. Ricsi bácsi kedvenc kis osztályának most ebből három nap is jutott, három különleges, kedves és jó hangulatú programmal. Minden kis résztvevő nagyszerűen érezte magát, a részletekről pedig Ricsi bácsi mesél nekünk.

A háromnapos osztálykirándulást mi is teljesítettük. Első napunkon sportnapot tartottunk. Merkely Istvánnak és Kata néninek külön köszönjük a lehetőséget. Igazi sportos napot zártunk, ahol Edina néni is hozzájárult, hogy minden labdát pontosan megszámláljunk. A Gesztenyés Park lehetőséget adott szabad játékra és beszélgetésre is, hiszen régen láttuk már egymást.

Második napon Robirtok csodás állatait látogattuk meg Kosdon. Az élménybirtok olyan örömöket adott , amelyeket egy ideig nem feledünk. Többek között kipróbálhattuk a tehénfejést, az alpaka vezetést, ormányos maki etetését és édesebbnél édesebb nyuszik, lovak, szarvasok , emuk etetését és szeretgetését. A kenguruk bátortalanabbak voltak, de azért ők is kibújtak az erszény alól. A második osztály nagyon jó érzékkel bír a sütéshez, nem volt ez másképp most sem, hiszen a bogrács gulyás mellé járó kakaós csigát ők maguk készíthették el. A kincskeresés izgalmait átéltük GPS segítségével.
Igaziból a játék neve : „Kincs, ami nincs!” lett. 

 

103113511_858139214676450_8465348880047171363_n.jpg

Harmadik napunkon Kismarosra érkeztünk, hogy megcsodáljuk a Duna-Ipoly Nemzeti Park szépségeit. Huba és családja fogadott bennünket házukban. A kooperatív játék itt sem maradhatott ki, hiszen a mi kincskeresésünk sikerrel járt. Kvíz feladatok megoldása, növényhatározás , környezetvédelem segített eljutni játékosan a kincshez. Mindez történt egy festői szépségű panorámával a szemünk előtt. Zsombi anyukája mennyei bolognait készített nekünk, majd az egyéb csemegék elfogyasztása után mese percekkel lazítottuk el magunkat és a hasunkat . A nap végén egy kis séta is jutott mindenkinek. A szélsőséges időjárás kedvezett, a Duna és élővilága pedig továbbra is a kedvencünk marad. 103437573_350826645887970_5779790697076528215_n.jpg

Sajnos nem az egész osztály vett részt a természetben töltött programjainkon, de szeretettel gondoltunk rájuk. Bízni tudunk abban, hogy a következő tanévben nem lesz semmiféle aggodalom, vagy akadálya annak, hogy teljes létszámmal kiránduljunk. A kiránduláson készült képek pedig magukért beszélnek! Igazi összetartó osztály, összetartó szülői közösséggel! Köszönünk mindent!

Boldog nyarat kívánunk!

Diákszempontos gondolatkísérlet, mikrofilozófia

101719731_10206869212566429_8291586849151909888_n.jpgAz év vége a legtöbb iskola esetében a stressz és a szorongás időszaka, pedig le lehet zárni boldogan, mosolyogva és játékosan is az évet. A gyermekek nagy örömére a Diákszempont Iskola nagyszerű és ötletgazdag pedagógusai számos klassz és kreatív projekt lehetőségét kínálták nekik. Volt kalligráfia, cukrászat, pizzasütés, filmklubok, kvízjátékok, és még nagyon sok minden, például a mikrofilozófia.

Mikrofilozófia. Furcsa szó egy általános iskolás szájából, hiszen ebben a korban még nem feltétlenül vannak lexikális filozófiai ismereteik a gyerekeknek, de gondolataik mindenképpen, és mi a Diákszempontban ebben nagyon is hiszünk. Célunk a gondolkodó ember, hogy már gyermekként merjenek szabadon gondolkodni, legyen véleményük és merjék elmondani is. Nem számít ha valaki hibázik, mert csak akkor hibázunk, ha próbálkozunk. Ez az amiből tapasztalunk, és később talán máshogy mérlegelünk. Lényeg, hogy tanuljunk, ismereteket szerezzünk. Mi így látjuk.

Na de vissza a filozófiához. A Tézli Péter bácsi által vezetett mai projekten az volt a cél, hogy nagyobb filozófiai problémákat egy-egy történetbe, vagy képbe sűrítve megismerjünk, körüljárjunk, gondolkodjunk rajta. Annak reményében, hogy bár a gondolatkísérletek sokszor messze rugaszkodnak a világunktól, mégis erről a valóságról mondanak valami fontosat, tartanak elénk görbe tükröt.

Orosz István: Fel és le című grafikájában szereplő paradoxon értelmezésére több megoldás is született. Az értelmezés fókusza eltolódott a "fel és le" irányaiból az "egyszerre kint és bent" helyzetére. Az egyik megoldás úgy értelmezte a képet, hogy a két szereplő a klímaváltozásról vitatkozó fiatalabb és idősebb személy. Az idősebb még megoldhatónak látja a problémát a fennálló keretek között, a fiatalabb, mivel már nincs ideje várni, kilépne az eddigi keretek közül. Az analógia úgy is megállja a helyét, hogy a keret a mi közös világunk, amelyben mindketten benne is állnak, de ki is lógnak belőle, csak más-más irányba.

Sokan már nagyon kíváncsian várták, kérdezgették is, hogy mi lesz ezen a mikrofilozófia projekten, így nagyon gyorsan rá is álltak, rá is vetették magukat a feladatra, mely nem állt nagyon távolt tőlük, hiszen mind töri, mind magyar és más órán is előfordulnak hasonló gondolkodtató feladatok. Maga az együtt gondolkodás végül nagyjából 2 órán keresztül tartott. Először a képet értelmezték, majd később ruházták fel a további gondolataikkal. A kép forrása egyébként A tudomány határai (Kutrovácz-Láng-Zemplén) című könyv borítója volt.

A projekt résztvevői a 6. osztálytól a 9-es gimnazistákig szines korosztályt mintázott, akik egytől egyig aktív szereplői voltak ennek a nem mindennapi kis elmélkedésnek. Gondolataik iránya több mindent megmutatott. Azon túl, hogy nagy örömünkre központi kérdésnek tartják a környezettudatosságot úgy vizionálják, hogy ki lehet lépni a múlt keretéből és hogy ez egy előremutató tevékeny jövőt irányoznak elő. Szóba került még ezen kívül a végesség, a bioetika, a szólásszabadság kérdése és mindegyiknél kultúrált vita alakult ki a résztvevők között, leginkább az egymásra reagálás volt tapasztalható. És hogy mennyire motiváló is egy ilyen kis projekt, arra bizonyítékként az egyik diák pedig a projekt alatt ajánlott könyvet már az óra végére le is töltötte magának.

Bori néni - Egyértelműen látható, hogy óriási szerepe van a támogató légkörnek

100866129_921274051649666_6331267379011518464_o.jpgKreatív, aktív és cselekvő, ember, aktívan tesz azért,  hogy másokat lelkesítsen és motiváljon. Alkotó ember, és alkotni vágyik.  Célja hogy munkájával újat hozzon létre, olyat, ami különleges, hogy egy olyan kis világot teremtsen, amiben a kreativitás nagyon magasfokú, és igazán sokat ad. Eredetileg csak két saját gyereket tervezett, de végül az élete úgy alakult, hogy úgy érzi egy iskolányit kapott. Nagyon szeret minden kicsit és nagyot akik a Diákszempontba járnak, akiket megismert. Őszintén hiszi, hogy egy olyan kreatív útravalót adhat majd nekik, ami a jövőjüket is megalapozza majd. Páris Borit kérdezzük.

Mikor csatlakoztál a Diákszempont iskolához?

Eleinte rajzszakköröket tartottam a suliban,  egy évre rá lettem a mindennapi élet része olyannyira, hogy mikor két éve a Lovag utcai új épületbe költöztünk, akkor az iskola belsőépítészeti és kivitelezési munkálataiban is részt vettem. Rövidesen Panni felkért az iskola művészeti vezetői posztjára is, tehát most minden hozzám tartozik ami stílus, design és fizikai megjelenés.

Milyen a diákszempont szerinted?

A személyre szabottság a legfontosabb, hogy nem akar egyen gyerekeket gyártani. Ez a kis elsőstől a gimnazistáig mindenkire igaz, hogy nem akarjuk őket egy kaptafás rendszerbe beépíteni. Azt gondolom, hogy a tanári gárda is nagyon jó ehhez, hiszen rendkívül szinesek és érdekesek vagyunk. Szeretjük egymást, a gyerekek és a tanárok is, ez a pozitív légkör jellemzi Diákszempontot. Amikor az ember ide bejön, érzi, hogy nincs félelem, nincs szorongás. Senki sem fél attól, hogy itt most jön egy tanár, vagy akár az igazgató. Ettől általános a szeretetteljes, aktív és izgalmas különleges mindennapok hangulata.

Milyen a „jó gyerek”?

A jó gyerek nálunk boldog, vidám, lelkes, aktív, önálló és szociális. A szociálisnál viszont nagyon fontos beszélni arról, hogy ez nem feltétlenül született tulajdonság vagy állapot. Azt látom, hogy a Diákszempontban a szorongó gyerekek valóban kinyílnak. Olyat is tudok aki tényleg rendkívül szorongó gyerek volt és mégis megváltozott itt közöttünk. Sok olyan jó példánk van, aki nem akart a gyerekek közé menni, fejlesztésekre is jártak, és eljutott odáig, hogy elkezdett alkotni, lelkesedik és barátai vannak.

Hogy lehetséges ez? Erre egy gyerekközösség önmagában kevés. Akkor már az óvodában kialakulna. Persze az is nagyon fontos és alakít, de itt a Diákszempontban minden eszközünkkel olyan gyerekközösségeket igyekszünk kialakítani, akik egymást erősítik. Nem egyforma gyerekeket keresünk, hanem egymást támogató közösséget építünk. Nagyon fontos a felnőtt szerepe, aki tudja tartani a határokat, de mégis ezen belül megengedő, terelgetni tud, lehetőséget biztosít, odafigyel. Nálunk például a beszélgető körök nagyon fontosak, hogy bármelyik gyerek el tudja mondani, ha valami bántja vagy szorongást kelt benne. És a gyerekek így támogatva érzik magukat és bátran elmondják ha valami problémájuk van.

Milyen szuper képességeid vannak?

Alkotó embernek tartom magam. Képzőművészeti diplomám van és a művészeti menedzser szakot is elvégeztem az Iparművészeti Egyetemen. Foglalkozom természetgyógyászattal és cukrász képesítésem is van, a középiskolában pedig játékkészítő grafikus és animátor lettem. A szuper képességem talán mégis az, hogy bárkiből, -legyen gyerek vagy felnőtt, - ki tudom hozni azt, hogy lelkesedjen az alkotás folyamatáért, és hogy elismerje, hogy igenis képes rá, bátorságot tudjon meríteni, segítek, hogy önbizalomtelin és saját képességeinek tudatában egyfajta kreatív motivációt találjon meg magában.

Gyermekeid vannak. Ide járnak ők is a Diákszempontba. Mesélsz erről kicsit?

Két lányom van, egy elsős és egy másodikos. Teljesen egyértelmű volt, hogy ide hozom őket is, hiszen teljes mértékben azonosulni tudok a Diákszempont szellemiségével, aminek a légköre, ami valóban gyerekközpontú és személyiség központú. Imádom, hogy nem várja el a gyerekeimtől, hogy egyformák legyenek, vagy egyforma tudásanyaggal rendelkezzenek mind egyazon időintervallumban, hogy rugalmasan kezeli a különbözőségét és a kreativitásra nagyon nagy hangsúlyt fektet. Én is például mozgékony, alkotni vágyó, de visszahúzódó gyerek voltam és a nagyobbik lányom is inkább introvertált személyiség tipus. Egyébként hiszem, hogy pont a Diákszempont hatása, hogy az én zárkózottabb lányomat is nagyszerűen motiválja, hiszen csodálatosan kinyílt, és egyre több feladatra mára már önként is jelentkezik, még ha szerepelni is kell, kiállva a többiek elé, akár egy versmondó versenyen. Társasági életet él és megmutatja magát. Szerintem teljesen egyértelműen látható, hogy mennyire óriási szerepe van a támogató légkörnek.

Mik azok a motivációs eszközök amivel ezt el tudták érni szerinted?

A személyre szabott figyelem, hogy megengedheti magának a gyerek, hogy sajátmaga legyen. A diákszempontban a gyerekeknek nem olyannak kell lennie, amit mi elvárunk tőle, nincs ilyen elvárás a gyerekek felé. Nagy a nyitottság, az érdeklődés és a kiváncsiság, hogy megmutathassa azt, hogy ki is ő valójában. Ez új világokat nyithat neki, akár olyanokat is, amit mondjuk a szülő még nem is ismert, nem is készült fel rá, velem is volt ilyen, nem feltétlenül tanárként, de diákszempontos szülőként mindenképpen.

Milyen a jó tanár?

Én abban hiszek, hogy a gyerekeknek nem megtanítani kell valamit, hanem lehetőségeket adni. Amikor a lányom egy éves volt, karácsonyi ajándékokat rajzoltunk, csomagolópapírokat készítettünk, és én utánoztam őt. Nem én mutattam, hogy hogy kell cicát rajzolni, hanem azt néztem, hogy ő mit csinál és próbáltam az ő szemével látni és rajzolni, firkálni és stemplizni. Meg kell mutatni, hogy vannak különböző lehetőségek, és eszközök, de ha például van egy gyümölcstál, azzal sokmindent lehet tenni, le lehet rajzolni, festeni, fotózni, de akár meg is lehet enni. A gyerek magától kell megtanulja eldönteni, hogy milyen lehetőségek vannak körülötte, és mit kezd vele. Amiből tudja, hogy élhet vele, arra vonatkozólag szerintem meg kell hagyni a válsztás szabadságát számukra. Nem megmondani kell, hogy hogy kell almát rajzolni, hanem azt érdekes megnézni, hogy a gyerek önmagától milyen úton fog végigmenni, hogy mit fog választani. Ez az amit otthon is képviselek a saját gyerekeim felé. Nagyon sok időt töltök a lányimmal, de igyekszem meghagyni nekik, hogy ne énvelem akarjanak játszani, hanem maguktól menjenek a saját gondolataik iránt.

Mi van akkor, ha valaki valami nagyon mást akar csinálni?

Az óra kereteit mindenkinek tartani kell, nem az anarchia a cél, hanem az alkotás szabadsága. Nem tarthat valaki testnevelés órát magának mondjuk rajzóra helyett, de az adott témakörön belül a saját döntésük hogy miként és a hogyan látnak és alkotnak. Van egy feladatkeret amin belül bármit lehet a Minecrafttól a madárházig. Igyekszem még csak nem is irányokat, sokkal inkább kilátásokat közvetíteni feléjük, amikből ők a saját útjaikon jutnak el a végpontban. Ez egyfajta lehetőségek tárháza, ha elakad akkor kérdezek, hogy mi lenne ha, de a döntés joga az övéké. El is vetheti a javaslataimat. Hiszek benne, hogy minden gyereket saját magához képes kell tudni értékelni, és nem a rajztudás a fontos, hanem az, hogy a gondolatok szabadon tudjanak áramlani és a kreativitás működjön. Próbálom elérni hogy tervezzünk, először csak firkálunk, de közben észreveszünk lehetőségeket, úgymond feltöltötjük a kreatív puttonyunkat, és most ugyan sokat nem választottunk csak félretettünk, de más feladatrendszerben lehet, hogy ad majd egy másik munkához kreativ ötletet.

Ha egy dolgot változtathatnál meg a világon akkor mi lenne az?

Az empátia. Nagyon megnövelném, hogy az emberek empatikusabbak legyenek. Ez segítene egymás elfogadásában, a háborúk és az éhezés elkerülésében. Az emberek segítenék és támogatnák egymást. Azt gondolom ez egy nagy lehetőség lenne.

További információ:
www.diakszempont.hu

 

Péter bácsi - Szeretnék olyan tanár lenni, akinek van egy-két olyan mondata, amire érdemes emlékezni

ke_pernyo_foto_2020-05-26_8_46_35.pngTézli Péter, a Diákszempont iskola töritanára, kilencedikes osztályfőnök, gitártanár, zeneszerző, szeret filozofálni és családapa, akinek az egyik legfőbb érték a nyitottság, a dolgok több irányból való megközelítése. Néha gyorsan fel tudja húzni magát, de a valódi kritikus helyzetekben képes higgadt maradni. Nem szégyelli ha téved, sőt, igyekszik inkább önkritikus lenni. Igazán összetett személyiség, sokoldalú és intelligens ember. Mai interjú alanyunk tehát Péter bácsi, őt kérdezzük.

Hogyan lettél Diákszempontos tanár? 

Én 2017-ben nagyjából úgy voltam, hogy nem szeretnék többet tanítani. Akkoriban a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban dolgoztam. Akkortájt, ha visszagondolok, egyfajta fásultság jellemzett, kiégtem, nagyon vágytam a friss levegőre, és úgy éreztem, hogy mivel rengeteg dolog van még bennem, kipróbálnám magam más területen is. A zenei vonal gyermekkorom óta nagyon jelentős helyet foglalt el a lelkemben, és elfogadtam egy lehetőséget egy gitárokkal és zongorákkal foglalkozó hangszerboltban, ahol szakeladóként dolgoztam. Ezalatt az idő alatt nem is tanítottam sokáig, és megmondom őszintén, hogy a tanítás, az iskola nem is hiányzott. Eredetileg nem is úgy csatlakoztam a Diákszempont Iskolához, hogy nagyon hiányzott volna a tanítás az életemből,  hanem egy ismerősön keresztül - akinek ide jár a gyermeke - szereztem róla tudomást, hogy van ez az alternatív szemléletű suli a belvárosban, keresnek óraadó tanárokat és töritanárra is lenne szükség. Eredetileg úgy gondoltam, hogy hobbi szinten miért ne vállalnám el a munkám mellé. Nem terveztem váltani, sikeres voltam abban amit csináltam és egyre inkább léptem előre. Ugyanakkor a Diákszempont iskolának van egyfajta proaktív és inspiráló légköre, így nagyon hamar megérintett. Gyakorlatilag azt vettem észre, hogy egyre több időt töltök az iskola falai között. Azon gondolkoztam, gondolkoztunk a kollégákkal, hogy mennyi mindent tudnánk még itt együtt csinálni, szuper projekteket valósítottunk meg és délutánonként gitárt is kezdtem tanítani a gyerekeknek, sőt, hamarosan bekapcsolódtam mindenféle zenei projektekbe is Összegezve: a Diákszempont nagyon más, mint mondjuk a Berzsenyi volt, de úgy gondolom, hogy nagyjából 2-3 hét alatt belelazultam. Rájöttem, hogy nem a frontális oktatás az egyetlen forma, hiszen itt pici osztálylétszámban a gyerekek összetolt kis asztalokkal egy kupacban egymás felé fordulva ülnek és az is működhet, hogy nem kell elvárni hogy „úgy” legyen csend a teremben, lehet máshogy vezetni egy órát. Hát így lett ez a fővonal a tanítás újra, így lettem a Diákszempont töritanára, osztályfőnöke, gitártanára, zeneszerzője, rocktörise vagyis tehát Péter bácsija.

 Milyen gyerek voltál?

Sok olyan gyereket látok amilyen én voltam, általánosban inkább halkszavú, nem mondhatnám, hogy stréber, de valahogy mindig kitűnő tanuló voltam. Aztán jött a gimi, ahol bár a tanulmányi eredmény megmaradt, már kimondottan népszerű lettem, gitároztam például zenekarban. Belül a mai napig is kicsit introvertáltabbnak vallom magam és szeretem a csendet, de akár a magányt is.

Azt már tudom, hogy van egy 5. osztályos fiad és egy 2. osztályos lányod, de mesélj kérlek kicsit arról, hogy milyen apuka vagy?

Alapvetően azt mondanám, hogy szigorúbb, mint a feleségem, de talán célszerűbb úgy megfogalmazni, hogy következetes. Lehet abban bízni, hogy ha valamit mondok, azzal tényleg lehet kalkulálni, hogy az úgy is fog történni.Bár nem vagyok az a minden percet velük töltő típus, de jó a kapcsolatunk. Viszonylag gyorsan meg tudom fogalmazni, hogy mi az, amit ők éreznek vagy megélnek, könnyen rájuk hangolódok, így jól megértjük egymást. Mostanában például a lányommal esténként nagyjából fél órát szoktam sétálni és beszélgetni, mert ő most ezt igényli, de a fiammal is volt időszak, amikor nagyon össze voltunk nőve. Ezek életszakaszok és így a mikéntek mindig változnak, de szerencsére sok a közös téma és a közös programok, amikor együtt biciklizünk vagy zenélünk.Én gyerekként és fiatal felnőttként, kamaszkorom óta anya nélkül hosszú úton mentem végig, mire nagyjából 25 évesen jöttem rá apukámnak a felém irányuló határtalan szeretetére és támogatására. Azt remélem, hogy olyan apa vagyok és maradok, hogy a gyermekeim kapnak ahhoz kellő szeretet muníciót és gondolatiságot, amivel tudnak majd önállósulni, viszont, ha azt érzik, hogy szükség van ránk, akkor tudják, hogy kereshetnek majd. Ami még nagyon fontos, hogy ha van is köztünk akár a feleségemmel is feszültség, akkor is igyekszünk kibékülni, és megbocsátani, és mindig adunk egymásnak egy új esélyt. De amiben megállapodunk, azt be kell tartani. 

Milyen szuper képességeid vannak?

Furulyáztam, citeráztam, gitározom, énekkarban is énekeltem és énekelek most is, illetve zenét szerzek, tehát mondhatjuk a zenélés az mindig velem volt. Én az irodalmat, történelmet, zenét nem raknám külön skatulyákba, mert összefüggenek, a világról való mélyebb tudást adnak. Már tizenhárom évesen összeálltam egy barátommal, zenekart alapítottunk, ahol komolyzenei műveket, például Bartók és Bach-átiratokat készítettünk, egy kicsit elvontabb vagy rockosabb formában. Nem csak lejátszani szerettem a dalokat, hanem megkomponálni is. A Diákszempontban egyébként ez is fantasztikus, hogy ezen a területen is inspirál, hogy kreatívan együtt zenéljünk. Az elmúlt egy év alatt 15 dal született meg bennem, aminek egy részére már van is szöveg és készen is van. Ezek nagy részét egy volt DSZP-s kolléganőmmel, Melinda nénivel valósítom meg, akivel tavaly az MP2 nevű formációt megalapítottuk. De van egy énekegyüttes is, a DeChorum, akikkel kifejezetten régizenét éneklünk, reneszánsz és kora barokk műveket hatan-nyolcan. Ezt is nagyon szeretem csinálni, sőt egy régebbi projektemet is felelevenítem mostanság, ez pedig a rocktöri szakkör, amit én találtam ki, és amiben összekapcsolódik a történelem és a könnyűzene. Még egy kis érdekesség, hogy van egy másik szakom is, a filozófia. Szeretek nehezen érthető könyveket olvasni, a kedvenc könyveim egyike például Krasznahorkai László könyve a Háború és háború, amiben egy fejezet egy nagyon hosszú mondat, ami körkörösen egyre mélyebbre fúr, de akár említhetném ugyanettől a szerzőtől Az utolsó farkas című művet is, ahol gyakorlatilag az egész 70 oldalas könyv egy hosszú és nagyon kerek mondat. Ezt a könyvet tavaly nyáron fel is olvastam hangoskönyv formában.

Miért lettél tanár?

Volt olyan gondolatom, hogy jogász leszek, hiszen jó voltam magyarból és történelemből, de elmentem az előkészítőre és rájöttem, hogy ez nem az én világom, úgyhogy úgy döntöttem, hogy tanár leszek. Szeretem ezt csinálni, mint ahogy azt is el tudom képzelni, hogy valamikor egyszer mást is fogok csinálni, mert szeretem a szabadságom.

Mire vagy a legbüszkébb?

Viszonylag minden helyzetben megtalálom a szabadságot. Ahol éppen vagyok, ott igyekszem megtalálni, nem függök pénztől vagy például attól, hogy hol lakom.

 Mi az, amit megváltoztatnál a világban?

 Nem hiszem, hogy elég nagy hatásom van a világra, arra, hogy megváltoztassam, mert sok szempontból még mindig ugyanazokat a köröket rójuk, mint az ókorban, ugyanazokkal a gondokkal küzdenek a társadalmak, az emberek és a családok is, szóval ilyen értelemben nincs nagyon új a nap alatt. Viszont ha kívánhatnék valamit, akkor szeretnék egy olyan világban élni, ahol az ember kevésbé forog saját maga körül, kevésbé isteníti saját magát és kevésbé bálványoz olyan földi dolgokat, mint mondjuk a telefonok vagy az autók, hanem inkább mer egy kicsit felfele nézni.

Mit szeretnél elérni?

Szeretnék egy kicsit egészségesebben élni, mert bizony nagyon szeretek enni. Na de komolyra véve szeretném magam az elengedésben fejleszteni, mivel van bennem egyfajta makacsság, néha túlzottan tudok ragaszkodni olyan dolgokhoz, amihez nem lenne feltétlenül szükséges. Szeretnék olyan tanár lenni, akinek van egy-két olyan mondata, amire érdemes 10-20 év múlva is emlékezni.

További információ:
www.diakszempont.hu

Panni gondolatai - Érett, nem érett… megérettél?

ke_pernyo_foto_2020-05-20_12_33_10.pngNéhány napja felhívott a Kossuth Rádió egyik szerkesztője azzal, hogy a legközelebbi műsorban az érettség kérdésével foglalkoznának, tegyem már meg, hogy elmondom ezzel kapcsolatban én is a véleményemet. Naná – gondoltam egyből – hisz nagyon fontos téma, valószínűleg hetekig tudnék erről beszélni. Több szempontból is érintett vagyok a kérdés kapcsán. Egyrészt, mert a legidősebb gyerekem már ÉRETT. Konkrétan most érett meg, igen, ebben a nagyon fura, vírusos időszakban tette le az érettségit, azóta sokszor viccelődünk azzal itthon, hogy a testvéreinek igazából illő volna innentől magázni őt…

Másrészt, mert tanár vagyok, érett és kevésbé érett gyerekeket, fiatalokat tanítottam mindig is, amióta az eszemet tudom, így viszonylag nagy tapasztalatom, és az évek alatt formálódott véleményem alakult az érettség kérdésével kapcsolatban.

A riportban az első kérdés kissé közhelyszerűen csengett: igaz –e a mondás, hogy ezek a mai fiatalok rosszabbak, életképtelenebbek, stb. mint mi voltunk? Fura, hogy ezen lovagolunk folyton, az meg még furább, amikor valaki megpróbálja elmagyarázni, hogy bizony, a korábbi generációk sokkal érettebbek, önállóbbak, összességében JOBBAK voltak, mint a mai gyerekek, a tanároknak is milyen szörnyű manapság tanítani. Furcsa, hogy kizárólag feketén- fehéren tudunk erről gondolkodni, és muszáj minőségi különbséget tenni a korábbi korokban felnőtt, és a mai generációk között, és nem értjük, hogy mennyire káros, sőt veszélyes ez a rendkívül leegyszerűsített, mégis erősen pejoratív nézőpont. Hisz NINCS, nem is lehet minőségi különbség a gyerekeink generációja és a saját generációnk között. Mindenfajta ilyen jellegű megállapítás szubjektív, kizárólag saját élményekre alapoz, semmiféle
tudományos, tényekkel alátámasztott érvet nem tud felvonultatni, mert nem is lehet! Nem voltunk jobbak, és a mai gyerekek sem rosszabbak, az azonban igaz, hogy sok tekintetben mások. Nem ők változtak elsősorban, hanem a körülmények, a lehetőségek, a nevelési elvek, a szülői attitűd, de mindezek nagyon! Ezek figyelembevételével mégis miért csodálkozunk azon, hogy gyakran nagyon „más” szülő-gyerek viszonyt észlelünk, vagy ha másfajta, talán ismeretlenebb pedagógiai helyzetekkel találkozunk? Muszáj közelről megismerni a generációs jellegzetességeket, a gyerekek működését, a gondolkodásukat, véleményem szerint a leghasznosabb, és a túléléshez leginkább szükséges pedagógus skill ma a rugalmasság. Itt nincs helye az „ezt így szoktam; ezt 30 éve így csinálom” kijelentéseknek, aki nem akar, vagy képtelen szemléletet váltani, azt nagyon hamar eléri a rettegett burnout. Mégis kin múlik leginkább, hogy mikor lesz valóban érett a gyerek? Mindannyian erre vágyunk: szülőként azt szeretnénk, hogy a gyermekünk érett, önálló felnőtté váljon, mindent igyekszünk megtenni a cél elérése érdekében. Nincsenek ezzel másként a pedagógusok sem, szóval kijelenthetjük: tanárnak, szülőnek, ugyanaz az érdeke. Ha ez így van, nem kérdés, hogy az iskolának és a családnak ÖSSZE KELL DOLGOZNIA! Kell a párbeszéd, a gyerek nevelése nem működhet párhuzamosan, két soha nem találkozó egyenes mentén. Ha nincs párbeszéd, már önmagában ez komoly nehézség, ezt csak fokozza az, ha a két nevelési attitűd-családé és iskoláé- is gyökeresen eltér egymástól

Ma már a családok számtalan iskola közül választhatnak, én is tapasztalom, hogy egyre többen vannak olyanok, akik már az óvoda középső évében elkezdik az iskolakeresést, eljárnak nyílt napokra, tájékoztatókra, és bár néha ezt túlzásnak, túl korainak érzem, ugyanakkor be kell látni, valójában felelős szülői hozzáállás húzódik emögött. A nagy kínálat, bár klassz lehetőség, mégis nehézség is egyben, hisz míg „a mi korunkban” a szüleink beírattak minket a hozzánk legközelebbi, területileg illetékes iskolába, és az volt a mondás, hogy „az iskola az iskola, mindenhol megtanul írni, meg olvasni a gyerek”, addig ma már tudjuk, nem kizárólag a kognitív képességek fejlesztéséről kéne hogy szóljon az a rengeteg év, amit a suli falain belül töltünk.Miről szóljon hát az iskola? Egyáltalán van –e, lehet –e szerepe az iskolának az érettség kialakításában, vagy ez kizárólag szülői feladat? Mivel én optimistán feltételezem az iskola és a család közötti aktív párbeszédet, és a saját pedagógiai gyakorlatomban is szem előtt tartom ennek a fontosságát, így azt mondom: KÖZÖS FELADATUNK, hogy a gyerek éretté váljon! A szülőnek meg kell értenie, hogy mivel segíti valóban a gyermekét. Nem segíti a túlgondoskodással, nem segíti, ha még 10 évesen is ő pakolja be az iskolatáskát, ha NEM VÁR EL soha, mindig csak KISZOLGÁL, majd kamaszkorban aztán hirtelen gyerek fejéhez vágja, hogy „soha nem pakolsz el magad után! Nem vagyok bejárónő! „stb. (talán van, akinek ismerősen csengenek ezek a mondatok…) De nem segíti azzal sem, ha felülírja az iskolában elhangzott tanári kéréseket, ha azt tanítja a gyereknek, hogy: „hagyd a francba a leckét, nem gond, ha nem csinálod meg!”, mert tök őszintén: mikor bátorít majd bármelyik munkahelyi vezetőnk minket erre? Szeretném leszögezni, hogy nem gondolkodom szélsőséges helyzetekben, mert nem tudom elfogadni a felesleges, az életkori sajátosságokat egyáltalán nem figyelembe vevő pedagógiai hozzáállást. Azonban az otthoni feladatok teljes kiiktatása is probléma, sőt egy bizonyos életkor felett már lehetetlen is. Az iskola pedig nem segít azzal, ha passzív résztvevővé avanzsálja a gyereket. Ha nem várja el, hogy véleménye legyen, hogy kérdéseket fogalmazzon meg, mondván: „akkor nem érünk az anyag végére…”, ha nem vonja be az iskolai szabályok alkotásába, hanem a gyerek feje fölött dönt arról, hogy miképp kell a közösség tagjaként működni. Ha a felülről alkotott szabályok betartására csak kényszerít, ha ezek megszegését szankcionálja csupán, de nem magyarázza el a fontosságukat, és nem érteti meg, hogy nem a szankció a valódi probléma, hanem önmagában a szabályszegés. Demokratikus elvek mentén működni a családban és az iskolában egyaránt: ez vezet a felelősségvállaláshoz, ami nélkül az érettség –valljuk be- elképzelhetetlen!

 

További információ:
www.diakszempont.hu

Ricsi bácsi - A tekintélyelvű attitűd nem az én kenyerem

46129320_2172350066353678_1236689619035095040_n.pngAz iskola indulásakor a 2016/2017-es tanév tavaszán csatlakoztam az akkor még Gyermekszempont Általános Iskolához, mint napközis tanító. A főiskolán végzett tanulmányok, az általa láttatott gyakorló iskolák képe különbözött GYSZP-től. Bevallom, kicsit egy  horror film szereplőjeként éreztem magam az iskolába való belépéskor. A gyerekek nem sorban mennek, teljesen másként működik a rendszer, mint amelyben én tanultam és megszoktam. Ennek ellenére belevágtam.

Beleszerettem a hangulatba, nézőpontot váltottam, s kiderült ez nem is egy horrorfilm, hanem egy vidám teleregény, amelyben a változások, az állandó szemléletváltás kötelessége az, amely segít elboldogulni. A kezdetektől szeretnék úgy tanítani, hogy a gyermek szinte minden kérésének eleget tegyek, hogy az általam képviselt nevelői, tanítói attitűd megfelelő legyen számára, hogy az érdeklődését megtartsam, tanulási motivációját, tudásszomját kialakítsam és azt folyamatosan meg is tartsam. Ehhez viszont elengedhetetlen a pedagógus, a tanítói szemléletváltás. Nem hiába hangsúlyozom a szemléletváltást, hiszen ez egy alapkulcs ahhoz, hogy jól tudjon működni a pedagógus az alternatív szemléletű iskolarendszerben.

Egy laza pedagógusnak tartom magam, akinek a lazaságát hasonló súlyban kiegészíti a következetesség. Lételmem a Diákszempont, a közössége és az osztályom. Tanítóként nagyon fontosnak tartom az önazonos személyiséget, aki őszintét közlekedik, partneri viszonyban él a gyermekekkel. A tekintélyelvű attitűd nem az én kenyerem. Úgy érzem, a felsőbbrendű letekintés nem jó útra vezet. Sokkal inkább szeretem a nevelés eszközét a megbeszélésben, a példamutatásban, az átgondolt asszertív kommunikációban meglátni, s ezt használni. A gyermekekkel és a szülőkkel egyaránt. Valójában a hármas egység D.SZ.P  - diák, szülő, pedagógus - mozaik minden egyes résztvevőjének kölcsönös tisztelete és együttműködése az, amely engedi azt, hogy csodálatos osztályom legyen. 

Fontosnak érzem, hogy egy tanító merjen őszinte lenni a tanítványaival, beszéljen érzéseiről, láthassák, hogy a pedagógus is ember, s úgy funkcionálhasson, mint mindenki más. Láthassák, hogy a pedagógusnak is vannak hibái, gondolkodhat másként, lehetnek rosszabb napjai is. Ezzel kicsit ellentmondásos talán, de hitvallásom, hogy a problémáinkat ne vigyük be a gyerekek közé. Igen, meg lehet osztani az érzéseinket, általános közérzetünket egy beszélgetőkörön, de nem részletekbe bocsátkozva, s hangulatunkat kivetítve a gyermekekre. Azt gondolom, ha valaki nem képes az osztályterem ajtaján kívül hagyni a gondokat, akkor nem sokáig tudja teljes szívvel végezni szakmáját. Egy színész, akinek egy komédiában kell szerepelnie akkor is nevettetnie kell, ha az életében válság van jelen. Nehéz, de ezt kell a pedagógus mindennapjaiban is képviselni. Én ezt képviselem. Egyedül a kollégák érzékelik, ha nehezebb napjaim vannak, de teljesen mértékben mentesítem a gyermekeket. Ők azok, akik minden pillanatban pozitívvá és működőképessé tesznek.

Iskolánkban fellélegzés, hogy az állami iskolákban megszabott adminisztrációs terhek, amelyek a pedagógusok többségét terhelik nincsenek jelen olyan mértékben, illetve sokkal rugalmasabb formában, mint az állami rendszerben. A felesleges adminisztrációs munka háttérbe szorítja a tudatos tanítói munkát.

A kooperatív tanítói módszer, amely az iskolánk egyik kiemelt oktatási módszere, állandó résztvevője óráimnak. A frontális tanítás a háttérbe szorul, s az élményszerű pedagógia lép a helyébe. Visszaemlékezve általános és középiskolai éveimre, valamint gyakorlati munkáim során, túlnyomó részben a tanár volt a tudás egyedüli atyja/anyja, aki a kérdésekre megadta a választ, sokszor csak az a válasz volt az elfogadott. Első osztálytól kezdve a gondolkodtatás, az önálló, logikusan felépített véleményalkotás szilárdítását kiemeleten fontos feladatnak tartom. A gyermekek nemrégiben, különböző módszerrel elkészített, kreatív beszámolói bizonyítják: sikeresen haladunk előre. A diákoknak saját magukon keresztül, feladatorientált módon kell elsajátítani az információt. Mindezeket közösen, egymás bevonásával, elismerésével teszik. A beszélgető körök, melyek nagy hiányosságai az állami intézményeknek, nagyban támogatják a fentebb említett kompetenciák, kommunikációs stratégiák, módszerek elsajátítását. Eredményesebb egy olyan értékelési rendszerben visszajelezni, ahol a számmal kifejezhetőnek vélt eredményeket, a szöveges értékelések teszik komplexé. Hiszem azt, hogy a fejlődni kívánt területekre, konkrétan, de árnyalt módon való rávilágítás változást eredményez. Ez utóbbit a gyakorlatban is tapasztalom. Iskolánk erényei közé tartozik, hogy különösen odafigyelést biztosít azoknak a tanulókra, akik képességeiknek kibontakoztatására más-más módszer szükséges. Kivárjuk, segítünk megkeresni a hozzájuk vezető utat. Nem kell mindenkinek egyenlően teljesíteni, nem ciki, ha nem megy a minden matekból, ha esetleg nem vagy jó magyarból.  A diákok tiszta lapot kaphatnak, hibázhatnak, megújulhatnak. Sokkal fontosabb a tanuláshoz szükséges belső motiváció megtartása. A differenciált órai berendezkedés pedig erősíti a gyermekeket a sikereik elérésében.

 Lehetőség, idő, ötletelés, véleménynyilvánítás, szólásszabadság, amely élhet iskolánkban. Nagyon szimpatikus volt már a kezdetektől, hogy ötleteimet, véleményemet elmondhatom és meghallgatják s alkalmazhazhatóak is. A hierarchikus berendezettség, a beosztás, igazgató, alkalmazotti felfogást kis mértékben sem tapasztaltam iskolánkban. Ez jó! Így lehet élni! Képességeid alapján vagy értékelve nem pedig a szakmában eltöltött éveid határozzák meg egyes feladatra való alkalmasságodat. Talán így kellene működnie mindenhol.

A tanítás során a lehetőségekhez mérten, igyekszem teljes mértékeben kihasználni a 21. század adta lehetőséget. A gamifikációs, valamint a játékos tanulás állandó. Sok munkáját végző pedagógusnál tapasztaltam, hogy az iskolákban megtalálható, megfelelő infrastrukturális alapok megléte mellett, a régebbi módszereket választják szemléltetésben, esetleg munkamódszer szempontjából is. Ezek a szemléletek, módszerek a mai általános iskolás 8-12 év közötti, ugyanakkor -a felsőbb évesek számára is- elavultak, némelyikük már-már korszerűtlenek. A DSZP-ben merünk változni, változtatni, eredményesebbek lenni!

Bízom abban, hogy a kialakult családias munkahely, a közösségi szellem, a DSzP. különleges szelleme jelen marad az iskola további éveiben is. Hiszek abban, hogy a változások mellett meg tudjuk őrizni különlegességünket, szemléletünket! Hajrá DSZP!

További információ:
www.diakszempont.hu

 

Panni gondolatai - Általánosan az általánosról

48362235_2192891060966245_3457798506956193792_o.jpgÉn úgy gondolom, hogy akkor működik jól egy iskola, ha egy egységes koncepciót képvisel, amivel minden ott dolgozó pedagógus azonosulni tud. A Diákszempont Iskolában a rendszerszemléletű oktatást képviseljük. Ez alatt a gyakorlatban azt értjük, hogy abban igyekszünk a gyerekeknek támogatást adni, hogy az egyes tanagyag tartalmak közötti kapcsolódást, összefüggéseket lássák. Tehát azt szeretnénk elérni, hogy a nálunk tanuló gyerekeknek rálátása legyen a tanév során elsajátított ismeretekre, felismerjék az összefüggéseket, és tudjanak ennek mentén gondolkodni.

 Ehhez egy nagyon összehangolt pedagógiai munkára van szükség.  Az évet mindig úgy kezdjük, hogy a tantárgyakat összehangoljuk, megkeressük a kapcsolódási pontokat, és ezeknek a mentén olyan projecteket valósítunk meg, amik a tantárgyak közöttiséget támogatják, tehát a tantárgy-integrációt igyekszünk támogatni. Nálunk is van frontális oktatás, hiszen mindennek helye van, és egy iskolának az a feladata, hogy a tanórai munkaszervezés változatos legyen.

Hiszek benne, hogy egy jó iskola  mindenképpen önállóságra kell nevelje a gyerekeket, miközben fejlesztenie kell a kreativitásukat is és meg kell tanítsa őket párban, csapatban dolgozni. Szintén kiemelt feladata, hogy adjon nekik lehetőséget arra, hogy tudják fejleszteni a kritikai gondolkodásukat és tudják az elméleti tudásukat majd a gyakorlatba átültetni. Az nem lehet a siker kulcsa, hogy valaki mennyire tudja a történelmi évszámokat és hogy milyen lexikális tudást lehetett egy gyerekbe belesulykolni a hosszú évek során, sokkal inkább az, hogyha tényleg azt látjuk, hogy önmagukkal képben lévő, magukról letisztult képet alkotni képes gyermekek kerülnek ki az iskolánkból. Ez nem azt jelenti, hogy nekik 18 évesen biztosan tudniuk kell, hogy ők mik akarnak lenni, de az, hogy mind az erősségeikkel, mind a korlátaikkal tisztába legyenek, azt viszont nagyon hangsúlyosnak gondolom.

Büszke vagyok a mi kis iskolai együttműködő közösségünkre, hiszen amit nagyon fontosnak tartok, az a szociális kompetenciák fejlesztése, tudjon csapatban dolgozni, és képes legyen egy problémára úgy tekinteni, hogy megoldási javaslatai legyenek. A Diákszempont Iskolában a diák, a szülő és a pedagógus egy nagyon erős hármas egységet alkot, ennek köszönhetően nem kizárólag az életkori sajátosságokat vesszük figyelembe, hanem könnyebben tudunk koncentrálni a gyermek egyéni tempójának megfelelő haladásra.

Nagyon fontos, hogy milyen a kisiskolai közeg, hiszen az alsó tagozatban lehet megalapozni, hogy a gyermekben kialakuljon a tanulással kapcsolatosan egy pozitív viszony, szeressen iskolába járni, szeressen tanulni. Ehhez sokat kell játszani. Mi például igyekszünk nagyon játékosan tanítani a kisgyerekeket és nem gondolom, hogy túl kell a gyerekeket terhelni. Az általunk képviselt tanterv és pedagógiai elv nem erről szól, sokkal inkább a boldog gyerekről, aki döntéseket meghozni képes sikeres felnőtté válhat.

További információ:
www.diakszempont.hu

 

Digitális művészeti oktatás

varos.pngAz országban elsőként digitális művészeti oktatást indítottunk a Diákszempont tanulóinak, megteremtve ezzel a jövő 3D programozóinak és tervezőinek középiskolai oktatását. Azt szeretnénk elérni, hogy a gimnáziumi oktatásunk során olyan ismereteket és tudást is átadjunk, ami egyrészt megalapozza a későbbi felsőoktatásban elérhető eredményeket, de ugyanakkor azonnali munkalehetséget is teremthet egy olyan valós munkaterületi szegmensben, ahová jelenleg nagyon sok fiatal szeretne bekerülni. Olyannyira komolyan vesszük a valós piaci igényeknek megfelelő oktatást, hogy az tanításra a piac résztvevői közül választottuk ki az Arworks Kft-t, aki nem tartja kizártnak, hogy a végzett tanulók közül szivesen vonna majd be fizetős projectjeibe. 

Szeretnénk, hogy minden diák megszeresse a 3D modellezést, és meglássa benne azt a fantasztikus lehetőséget, hogy ki tudja élni a kreativitását. Az órákon első sorban technikai dolgokat tanulunk, tehát hogy hogyan kell használni a programot, azt minél jobban megismerjék, és otthonosan mozogjanak benne. Tudnak szabadon tervezni vele, de vannak olyan esetek, amikor egy konkrét példát, akár egy épületet kapnak modellezni, és azt kell minél pontosabban lemásolniuk. Nagyon sok olyan munka van, ahol 3D modellezés tudás nagyon hasznos, legyen az akár játékipar, filmipar vagy akár építészet. Gyakorlatilag észre sem vesszük, de az élet minden területén jelen vannak a 3D modellek. Továbbtanulásnál hatalmas előnyt jelenthet a diákoknak az, hogy ők már tudnak 3D modellezni.

Valakinek könnyebben megy, valakinek nehezebben. Heti három órában tanulnak, de ehhez jön még rengeteg plusz otthoni munka, házi feladat vagy project, ami több héten át tart. 

Az eddigi tapasztalatokról kérdezem Zsoldi Katát -az Arworks Kft-től,- aki iskolánban a 3D művészeti tanítja.

-Van pár nagyon kiemelkedő gyerek a csoportban akik beadandóról beadandóra lenyűgöznek, mindig meglepnek mert mindenkinek másban van erőssége, van aki inkább karaktert tervez, van aki épületet. Én elégedett vagyok velük, mert jól elsajátítják a programot is, jó úton vannak, jól veszik az akadályokat. Van aki inkább számítástechnikásabb, és látni hogy valószínűleg app fejlesztéssel fog majd foglalkozni. Az órák jó hangulatban telnek, próbálok közvetlenebb hangulatot teremteni, hogy merhessenek kérdezni. Egyenként is foglalkozok mindenkivel, főleg ha valahol mondjuk elakadnak. A gyerekek sokat fejlődtek, és abszolút tartják a tanrendet amit elterveztünk nekik. 

Milyen programokat tanulnak meg kezelni? 

-Decemberig Vectary volt, egyfajta barátkozásként a 3D tervezéssel, de most váltottunk a Blenderre, ami nagyon felzárkózóban van a legnagyobb programokhoz. Barátságosabb a kezelő felülete. A most induló játékstudiók is ezt használják úgyhogy emellett döntöttünk, ehhez jön még a Photoshop és az Animáció is.

Mennyire kapnak kézzelfogható és pénzre váltható tudást a diákok? 

-Szerintem potenciális esélyük van, hogy legalább 80%-uk később a szakmában elhelyezkedjen majd. Simán lehetségesnek tartom, hogy akár a suli elvégzése után bevonjuk majd őket a cég életébe modellezési projectekbe. Már most látszik az, hogy vannak olyanok, akik olyan modelleket terveznek, hogy akár már bekerülhetne egy számítógépes programba, szóval a tudásukkal is el fognak tudni helyezkedni, de ha továbbtanulnak még, akkor nagyon profik lesznek benne, messze az élen járnak majd. Érdekes látni, hogy áltlában valaki jobb a másolás modellezésben, valaki meg a kreatív tervezésben. Van olyan aki épületeket tervez és annyira ügyes, mintha építész csinálta volna, de más témában nem annyira lelkes. Az a jó ebben a szakmában, hogy a speciális kreativitás területei külön-külön is keresettek, ha csak épületet csinál akkor ebbe az irányba mehet tovább tanulni, de aki mondjuk karaktereket tervez, az meg a játékfejlesztésben lehet nagyon sikeres.

További információ:
www.diakszempont.hu

 

 

Diákszempont angol szempontból

58444851_2274205732834777_4189389664060178432_o.jpgAz angol nyelv mára már mindennapjaink részévé vált. Ahhoz, hogy igazán tájékozottak lehessünk, és hogy jó eséllyel pályázzunk meg egy komolyabb állást, szinte már elengedhetetlenül fontos, hogy merjük is bátran és magabiztosan használni. Angol tanárunk, Miss Réka sajátos elvekben hisz, eszerint szervezi az óráit is diákjaival, akikkel baráti kapcsolatot igyekszik kialakítani. 

Mindig arra törekszem, hogy a tanítványaim tágítsák a határaikat, és olyan sokat használják az angolt, amennyire csak lehetséges. Akkor lehet a nyelvet legjobban elsajátítani, ha az ember körbe van véve vele.

Számomra az a fontos a tanításban, hogy ne én tanítsak, hanem hogy együtt tanuljunk a diákokkal. A célom tehát nem az, hogy elmondjam nekik azt, hogy mit kell tudniuk, hanem sokkal inkább, hogy segítsek nekik felfedezni a dolgokat.  Alapvetően fontosnak tartom, hogy bartáti, jó kapcsolatot alakítsunk ki a diákjainkkal, hiszen szívesebben tanulsz olyan embertől, akit szeretsz, akinek hiszel akinek a gondolatmenetéhez jobban tudsz kapcsolódni.

Megkérdezem őket, és próbálok olyan témával foglalkozni, amit szeretnek, én meg olyan dalokat hallgatok, amiket ajánlanak. Az órákon arra ösztönzönzöm őket, hogy minél többet beszéljenek, mert tudom, hogy erre van szükségük ahhoz, hogy a későbbiekben magabiztosan tudják használni az angolt.

Ha valaki nem tud nyelvet, a fél világ ki van zárva a számára, az interneten a könyvek, a zene, a filmek, rengeteg minden van, de jelentős részük angolul. Ez nyelvtudás nélkül szinte elérhetetlen. De az angol nyelv egy nagy lehetőség, hiszen nyelv által egy világot tudunk kinyitni a számukra.

Az oktatást igyekszem interaktívvá tenni, az együtt töltött időben sokat olvasunk, és valós témákat használunk fel az internet segítségével, cikkekből és a tévéből.

Sok angol óránk van, a gimnáziumban például heti 7 óra, amiből egy anyanyelvi, plusz egy tantárgyat is angolul tanítunk, a 9-ben ez a dráma, a 10-ben meg az informatika. Nekem az a célom, hogy olyan gyerekek lépjenek majd ki az iskolából, akiknek az angol annyira természetes, hogy nemhogy frusztrációt okoz megszólalni, hanem szinte észre sem veszik, hogy körülöttük angolul beszélnek.